Sofia Malylju (1926. dec. 3. – 2015. okt. 19.) az akkor még Csehszlovákiához tartozó kárpátaljai Felsővereckén (ma Verhni Vorota) született, hetedik gyermekként kilenc testvér közül. Az édesapja földműves volt, anyja háztartásbeli. A helyi iskola igazgatója felfigyelt tehetségére, s a Prága környéki Modřany-i gimnázium figyelmébe ajánlotta, amelynek 1937 és 1945 között volt a tanulója. A háború után visszatért Kárpátaljára, amely viszont hamarosan Szovjetunió részévé vált.

1947-ben felvételt nyert a lembergi Ivan Franko Egyetem francia-filológia szakára. 1948. november 2-án a másodéves diákot „nemzetközi kémkedésben“ való részvétel gyanúja miatt letartóztatta a szovjet titkosrendőrség. Az egy évig tartó előzetes letartóztatás során rendszeresen kihallgatták, majd végül tíz évnyi kényszermunkára ítélték. Vonattal, illetve hajóval szállították a Kolima-völgyi Magadanba, ahonnan tovább küldték a várostól mintegy 350 kilométernyire északra fekvő Henyikandzsa nevű táborba. Négy évig a helyi ólombányában, majd 1954-től a tajseti lágerben gyógyszerészként dolgozott.

1956-ban bocsátották szabadon és rehabilitálták. Visszatért a lembergi egyetemre, ahol befejezte a börtön miatt félbeszakadt tanulmányait. A gulágon eltöltött évek után erős depresszióban szenvedett, sosem ment férjhez és gyermektelen maradt. A hatvanas években általános iskolai tanítónőként kereste kenyerét. A Szovjetunió felbomlása és a független Ukrajna megalakulása után Munkácsban telepedett le, verseket írt és elismert szerző lett. Négy könyve jelent meg: Menj és higgy (1994, Ungvár); Az emlékezet feltámadása (1999, Ungvár), Él a lelke (2006, Lemberg), Remények (2008, Lemberg).