1925-ben született Nagybalogon egy szegény munkáscsalád gyermekeként. 1938 novemberében az ő szülőfaluja is visszakerült Magyarországhoz. Amikor 1944/1945 fordulóján Nagybalogot is megközelítette a front, a falut német hadsereg alakulatai szállták meg. Végül a nagyobb háborús károktól megmenekülve 1945. január 17-én harc nélkül foglalta el a Vörös hadsereg.

Már másnap parancsot adott ki a helyi szovjet közigazgatás, miszerint minden 16 és 45 év közötti dolgozni képes férfi köteles munkaszolgálatra jelentkezni. A hatóságok eredetileg csupán három napnyi munkáról beszéltek. A község 130 lakóját internálták és gyalogmenetben Bátkán, Putnokon keresztül Miskolcig vezényelték, ahol a helyi rendőrállomás épületében nem egész egy hetet töltöttek. 1945 január végén a nagybalogiakat marhavagonokra rakták, majd szűk egy hónapnyi vonatút során a Szovjetunióba szállították, mégpedig a Donyecki szénmedencében található Donbaszba.

Innen a szerelvény a buhajovkai hadifogoly- és munkatáborba folytatta az útját, ahová február végén érkezett meg. Gesko Ilona három évig a szénszállító csilléket kezelte. Időről időre jelentkezett kolhozi munkára is, ahol a foglyok alkalom adtán némi élelmet tudtak csenni. Magában a táborban ugyanis rendkívül kevés és rossz minőségű élelmiszert kaptak, így nem meglepő hogy csakhamar terjedni kezdtek a fertőző betegségek: elsősorban a vérhas szedett sok áldozatot.

Három év elteltével a táborvezetőség egyszer csak közölte a foglyokkal, hogy nem tartják többé fogságban őket. Vonattranszporttal jutottak Máramarosszigetre, ahol orvosi kivizsgáláson estek át, valamint nemzetiségükről faggatták őket. A továbbiakban Debrecenen érintésével Budapestre mentek, ahol jelentkeztek a csehszlovák konzulátuson. Gesko Ilona végül Rimaszombaton és Feleden keresztül jutott el Nagybalogba. Hetekkel később édesapja is hazaérkezett. A 136 elhurcolt nagybalogi személyből tizenkilencen vesztették életüket a Szovjetunióban. Gesko Ilona máig szűlőfalujában, Nagybalogban él.