Anna Havranová 1922. áprílis 7-én született a kárpátaljai Felsőszinevérben. Miután a Kárpátalját Magyarországhoz csatolták, úgy döntött, hogy Lengyelországba szökik, hogy belépjen az alakuló csehszlovák légióba.

Az államhatárt 1939 augusztusában lépte át nővérével, Máriával és az unokatestvérével, Vasilinával, illetve közel negyven további fiatal emigránssal eggyütt. A szökevények három éjjen át bolyongtak a lengyel erdőkben, míg végül a rájuk lelő szovjet katonák őrizetbe vették őket. Brezai és ludvikovkai fogsága után Havranová a szkoljei gyűjtőtábor kőbányájában dolgozott.

Az 1939 Szilveszterén induló transzporttal Dnyepropetrovszkba szállították. Az 1940. július 2-án meghozott ítélet alapján Anna Havranovát illegális határátlépés miatt végül öt évi kényszermunkára ítélték.

Az ítélet után két hónapot töltött Harkovban, majd ismét marhavagonba rakták és embertelen körülmények között Szibériába szállították. Megérkezésének helyszínén az újonnan létesülő tábort a rabnőknek kellett felépíteniük. Az egyik őr tanácsára a hetedik, úgynevezett tyemnyikovszki táborba kérte magát.

1943. június 21-én besorozták a hadseregbe. A kiképzést követően Buzulukban a légvédelmi tüzérség erőihez csatlakozott. Egy orvos tanácsára azonban elvégzett egy egészségügyi képzést is, így a Kijev és Bila Cerkva melletti harcokban már mint egészségügyi nővér vett részt. Bila Cerkvánál 42 sebesültet mentett ki a hadszíntérről és látta el sérüléseiket.

A háborús bevetése kezdetén ismerkedett meg jövendőbeli férjével, Fedor Havrannal. Anna szanitécként megjárta a Duklai hadművelet valamennyi ütközetét és részt vett Csehszlovákia felszabadításában.

A háború után Žatecban települt le, ahol férjével a Hotel Praha szállodát üzemeltette. Miután néhány év múlva a szállodát államosították, az akkor már egygyermekes család Ústí nad Labembe költözött. Később visszatértek Teplicébe telepedtek le, ahol napjainkban is élnek.